8 évvel ezelőtt, augusztus elsején történt, hogy a családdal először szálltunk fel a guruló luxus bárkánkra, hogy világot lássunk. Hogy világot lássunk kissé másképp a megszokottól.

Maga a lakóautó bérlés és a vele történő kalandozás nem volt teljesen új keletű dolog a feleségem és az én számomra. Hiszen ezt már ifjú párként is kipróbáltuk egyszer, akkor döntöttük el, hogy majd a gyerekeinket is elvisszük a jövőben.

Na szóval 8 évvel történt, hogy lakóautó bérlés mellett voksoltunk a sima nyaralást túllicitálva. Ekkor a 3 és 6 éves gyermekeink nem tudták, hogy mire számíthatnak. Volt is meglepetés bőven, az ő és a mi részünkről is. Szerencsére mind kellemes, pozitív meglepetés volt. Nem csak, hogy jól viselték, de elsőre bele is szerettek a lakóautó bérlés adta lehetőségekbe. Tetszett nekik, hogy nem sietünk egyáltalán sehova, semmikor. Így kevesebb volt a feszültség. Tetszett nekik, hogy 1-2 éjszaka ők választhattak helyet a parkolásra. Tetszett számukra, hogy egy másik szemszögből látják a világot.
Így indultunk meg azon az úton, azon a sorozaton, melyre az idén felraktuk a koronát a 10-es számmal. A lakóautó kölcsönzés nem csak nyaralásra, telelésre is jó választás! Minden kalandunkhoz a premiumlakoauto.hu-t választottuk, ahol a lakókocsihoz olcsón jutottunk.